Idén először a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara tagjai nemcsak a szakmai programokon való részvételért, hanem a kiállítások megtekintéséért is kreditpontot kapnak.
A szakmai napokon, (április 1-3.) a szakemberek, építészek, mérnökök és tervezők, a hétvégén, (április 4-5.) pedig az építkezést vagy felújítást tervező magán vásárlók is megtekinthetik a kínálatot. A belépőjegyek a közönség napokon jelentősen kevesebbe kerülnek. Újdonság, hogy a hétvégén a kiállítás utolsó két órája „last minute", ennek megfelelően még kedvezményesebb a belépés. A belépők üdülési csekkért is megválthatók.
A legszerencsésebb látogató belépőjegyével BRAMAC tetőcserepet nyerhet.
A kiállításra vidékről érkező látogatók a Volánbusz Zrt. magyarországi járatain 50 százalékos engedménnyel utazhatnak.
A „zöld" a trend a CONSTRUMÁ-n
A csúcstechnológiák, energiatudatos építkezési formák, készházak, építő-, burkoló- és szigetelőanyagok, nyílászárók, épületgépészeti berendezések minőségi kínálatának közös nevezője az energiatakarékosság. A CONSTRUMA kiállításon 17 ország, 575 kiállítója révén ismerhetik meg az érdeklődők az újdonságokat. A hazai piacvezető cégek mellett: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Horvátország, Írország, Kína, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Törökország és Vietnám kiállítói mutatkoznak be. A legnagyobb területtel Németország, Csehország, Horvátország, Lengyelország és Olaszország van jelen.
A zöldenergia témában minden eddiginél többen kínálnak korszerű berendezéseket. Először láthatók az eddigieknél nagyobb választékban a kiállításon zöldtetők, illetve a kertépítéssel kapcsolatos termékek és szolgáltatások.
A zöldtetők kínálatával a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének standján ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége mintegy 200 m2-es igényes kertben fogadja a kertészkedést kedvelőket. A szakemberek a kerttervezés, a karbantartás és a növényápolás rejtelmeibe avatják be a látogatókat.
A szabad terület kiállítóinak bemutatkozását, az építőgépek, a kertépítés, a lakókörnyezet különböző termékeit dísznövényekkel parkosított ligetben tekinthetik meg az érdeklődők. Az oázis az épített és a természetes környezet harmóniáját jelképezi, s a környezetbarát építészeti megoldások fontosságára hívja fel a figyelmet.
CONSTRUMÁ-t építő kiállítások
A tetők, homlokzatok, szigetelő-anyagok a DACH-TECH keretében, a legkülönfélébb szigetelő- és homlokzatépítési anyagok az INTER-ISOLA fókuszában szerepelnek. A két betétkiállítás fővédnöki tisztét az ÉMSZ tölti be. A FRONTÁL-on a nyílászáróké, a DECORSTONE kiállításon pedig a természetes kőanyagoké a főszerep. A KÉSZHÁZVÁSÁR-on a hazánkban is egyre népszerűbb gyors és energiatudatos építési technológiával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, s tájékozódhatnak az egyedi tervezés lehetőségei iránt is.
A KÉSZHÁZVÁSÁR várhatóan nagy érdeklődést vált majd ki. Egyre nagyobb ismertségre tesz szert hazánkban is ez az építkezési forma. Köszönhető ez a rövid építési időnek, a megbízható, kiváló, minőségi technológiának, az épületek időtállóságának. A készházak érdekessége, hogy a tervezéstől a beköltözésig mindössze fél évet, maximum 8 hónapot kell várnia a megrendelőnek. Természetesen ez az időtartam az egyedi igények miatt változhat.
A megfelelő technológiával épült készházak élettartama a 600 évet is elérheti. A speciális technológiai eljárással készült fa szerkezetre 30 éves garanciát vállalnak a kivitelezők, s a modern technológiának köszönhetően ezeknek az épületeknek az energiaigénye is rendkívül alacsony, tulajdonosaiknak jelentősen kevesebbe kerül a fűtés.
Az idei alkalommal tíz cég ajánlatait ismerhetik meg a látogatók a KÉSZHÁZVÁSÁR átfogó kínálatában.
Hadüzenet az energiaválságnak - HUNGAROTHERM 2009
Az energiatakarékosság, a zöldenergia, a környezettudatosság játssza a főszerepet az idei HUNGAROTHERM kiállításon. Minden eddiginél többen kínálnak olyan korszerű berendezéseket, amelyek szolár, szél- vagy geotermikus energiát hasznosítanak, illetve beépítésükkel jelentős energiamegtakarítás érhető el. Összesen 184 cég kínálata, köztük szinte valamennyi ismert, piacvezető cég, illetve forgalmazó, külföldi és hazai márkaképviselet termékei láthatók, illetve vásárolhatók meg a HUNGAROTHERM kiállításon. A hazai kiállítók, gyártók és forgalmazók kínálatát Ausztria, Bulgária, Csehország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovákia, Törökország, Szerbia cégei színesítik. A külföldiek közül legnagyobb területen látható Ausztria, Csehország, Szlovákia, Németország és Törökország kiállítóinak bemutatkozása.
Több cég a HUNGAROTHERM alkalmával mutatja be először termékújdonságait. A Herz Armatúra Hungária Kft. 50 százalékos energia-megtakarításra képes alternatív tüzelésű kazánokat mutat be, a kanadai fejlesztésű napenergiát hasznosító légbefúvásos fűtésrendszert, a „Solar falat" a Magyar Fejlesztési Intézet Kht. révén ismerhetik meg a látogatók. Az Aereco Légtechnika Kft. a panelépületek új, energiatakarékos szellőztető ventilátorát mutatja be, a Buderus Hungária Kft. pedig a háztartások számára kínál két rendkívül gazdaságos, kondenzációs kazánt.
A termékek közül a kondenzációs fali kazán és az energiatakarékos ventilátor a kiállítás Újdonságdíját is elnyerte.
Díjat érő újdonságok - CONSTRUMA és HUNGAROTHERM Újdonságdíj 2009
Összesen kilenc cég vehette át a kiállítások rangos díját idén. A szakmai zsűri a termékek innovatív tartalma, illetve az energiamegtakarítás és a környezetvédelmi szempontok alapján választotta ki a pályázott termékek közül a nyerteseket.
CONSTRUMA Újdonságdíjas lett: a Xella Magyarország Kft. Ytong Multipor ásványi hőszigetelőrendszere; a CREATON Hungary Kft. Creaton Balance sajtolt kerámia tetőcserepe; a Mediator Kft. saját fejlesztésű fa modifikálási technológiája és a Borovi Faipari Zrt. tömör fenyőből készült homlokzati nyílászárója.
HUNGAROTHERM Újdonságdíjat nyert: a Robert Bosch Kft. Junkers Cerapur Acu ZWSB 22/28-3 A jelű kazánja, a Buderus Hungária Kft. Logamax plus GB 162 kondenzációs falikazánja, a Penta Klíma Kft. NIBE Fighter 1250 Inverteres geohőszivattyúja és az Aereco Légtechnika Kft. Napelemmel üzemeltethető VBP huzatfokozó ventilátora. A kiállítás különdíját a Herz Armatúra Hungária Kft. - „Herz biomassza kazánja" érdemelte ki.
Szakmai programdömping a CONSTRUMÁ-n és a HUNGAROTHERM-en
Közel 30 különböző program, konferencia, nemzetközi üzletember találkozó, workshop, kerekasztal-beszélgetés, illetve szakmai verseny kapcsolódik a CONSTRUMA és a HUNGAROTHERM kiállításhoz idén. A szakmai események elismertségét jelzi, hogy előadóként kormányzati döntéshozók, illetve neves hazai és külföldi szakemberek is szerepet vállaltak. A programok főszervezői, szakmai támogatói a kiállítások szakmai fővédnökei és védnökei. A legtöbb program a MÉÁSZ összefogásában valósul meg a mérnökök, építészek, tervezők és valamennyi építéssel foglalkozó szakember számára. Nagy a jelentősége annak, hogy a két kamara nemcsak a szakmai programokon való részvételért, hanem a kiállítás megtekintéséért is 1 kreditpontot ad tagjainak.
Várhatóan nagy érdeklődést vált ki az Építésgazdasági- és a Minőségpolitikai Fórum, amelyen az építésgazdaságot érintő válságkezelési stratégiáról, a kiút lehetőségeiről, a keresletélénkítésről, illetve a minőségtanúsítás rendszeréről és a fogyasztóvédelemről szóló előadások hangzanak el.
Az Épületgépészek Napján, április 2-án konferenciát szervez a MÉGSZ és a MÉGÁSZ, melynek témái: az épületgépészet újdonságai, az energiaellátás, a megújuló energiák, az épületgépészet stratégiai lehetőségei, valamint az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok.
Színes programmal várja a szakembereket a Tetőfedők Napja is április 3-án, a fókuszban a magas- és lapostető építés mellett a zöldtető kialakításának lehetőségei és előnyei is szerepelnek. Hagyományosan ezen a napon vehetik át az Év tetője nívódíjakat a nyertesek. A nap házigazdája az ÉMSZ.
Ismét lesz CONSTRUMA Akadémia, melynek keretében többek között szó esik az építőanyagok minősítéséről, a munkavédelemről, a napenergia hasznosításának lehetőségeiről, illetve a készházakról is.
Mindezek mellett számos szakmai érdekességet is kínálnak az előadások, mint például a panelépületek felújításának lehetőségeiről, a belsőépítészeti trendekről, az új építőanyagokról, a fényáteresztő betonról, illetve az öntött kőről.
A WorldSkills Szakmai Világverseny válogatójának idén először ad helyszínt a CONSTRUMA. A 16-os pavilonban április 3-án és 4-én zajló versenyre komoly szakmai gyakorlattal rendelkező kőműves, ács, épületburkoló és épületasztalos szakmunkás fiatalok nevezhetnek.
Családi hétvége a CONSTRUMÁ-n
Nagyszabású bemutatóval vesz részt a CONSTRUMA-n a Lakberendezők Országos Szövetsége. A Tippek-szigetén a legújabb trendek igényes bemutatójával és ingyenes lakberendezői tanácsadással várja az érdeklődőket.
A legifjabb korosztály számára is élményeket kínál a kiállítás. A Juventus Játszóházban, melyet az új fogadó épületben, a III-as kapunál lévő Keleti Fórumban alakítottak ki a szervezők, ingyenes babajátszó várja a legkisebbeket, s különböző kreatív játékok a nagyobbakat.
Háztető egy belépőjegy áráért
Új tetőt nyerhet családi házára a Bramac felajánlásával belépőjegye árával a legszerencsésebb látogató. A tetőcserép egy 150 m2 alapterületű ház befedésére elegendő. A látogatóknak mindössze annyi a teendőjük, hogy a kitöltött belépőjegyüket - a C pavilonban található gyűjtőládába dobják. A többi már csak Fortunán múlik az április 6-i sorsoláson.

















